Interjúalanyom, Maul Zsolt, nem egy tipikus borász. Igazi rendbontó, akinek egyedisége a boraiban is megmutatkozik. Pár éves kitérő után újra Villányba költözött, hogy ott folytassa, ahol anno abbamaradtak a dolgok.. Vagy mégsem?

.

Zsoltról nehéz írnom, hiszen anno a főnököm volt, úgy meg azért ugye, mégsem egy egyszerű dolog. Sommeliére-ként, bortanácsadóként dolgoztam többször is a pincéjükben, ingáztam Villány és Budapest között. De több volt ez, mint munkaviszony, a Maul pincészetnél minden dolgozó mindenkor barát is, ők amolyan igazi, olaszos hangulatú, nagy család.

.

.

.

Ám egyszer csak Zsolt az egyik kereskedelmi televízió képernyőjén bukkant fel újra, ha ismerősnek találják az arcát, az nem véletlen. Nem csak a borkészítés a szíve csücske, a konyha is egyre jobban elvarázsolta, a kinti étteremben egy idő után már ő maga volt a séf. Épp át akarták alakítani az éttermet, látványkonyhát építettek volna, hogy a személyes kontaktus megmaradjon a vendégekkel, amikor egy izgalmas felkérést kapott.

.

.

Megkeresték a Konyhafőnök című műsortól, amire kis gondolkodás után igent mondott, így estéről estére izgulhattunk érte, hogy vajon a szigorú ítészek is nagykanállal eszik-e, amit a tányérjukra rakott. Ugyan a versenyt nem ő nyerte meg, jó élményekkel távozott és rádöbbent, neki és a családjának itthon, Magyarországon van a helye.

.

.

Hogy azóta hova és merre tart az út, hogy Zsolt főz vagy borászkodik, hogy lehet belekóstolni az ételükbe, a boraikba és életükbe, megtudhatják az interjú további részeiből, ami a Recept & Rejtvény magazin júniusi számában olvasható!

Szöllősi Hajni

.

.

.

Mentés

ÁPRILISTÓL MEGHÓDÍTJUK AMERIKÁT! ..ÉS NEM CSAK AMERIKÁT, HANEM AZ ANGOL NYELVTERÜLETEKET. TE IS! TI IS! HISZEN VELETEK EGYÜTT INDULUNK!

A magyar borvidékek amerikai turnéja fotókon keresztül a WINE TOURIST MAGAZINE-ban! Áprilistól rendszeresen!

Izgalmas felkérést kaptam, aminek nagyon szívesen teszek eleget, mert mindig is szívügyem volt a magyar bor, a magyar bor élete, története s mindazoké, akik ezeket a borokat megalkotják.

Ennek ellenére szinte minden borbemutatómon el szoktam mondani, hogy a magyar bor csak Magyarországon világhírű.

Mint tudjuk, ennek sok oka van.  Első körben a kommunista érában kiirtott és tömegtermelésre átállított szőlőgazdálkodás igen nagy mértékben rombolta le a magyar bor értékét, hírét és hozzá kell tennünk, hogy sajnos, jogosan..   azok az ipari mértékben előállított, futóhomokra telepített szerencsétlen, gyökértelen szőlőkből cukorral turbósított "aszúk", bikavérek, hárslevelűk valóban inkább a szégyen, semmint a bor kategóriájába tartoztak, de a 'nagytestvér", a Szovjetunió cipőtalpból főzött vodkán szocializálódott elvtársi közössége mindent alkoholos jellegű terméket felszippantott, minőségi kritérium nélkül.

A rendszerváltás itt is elhozta végül a fejlődés lehetőségét, de tudjuk a szőlő nem az a terület, ahol elültetem és már folyik is a tőkéről a minőségi lőre, hosszú évek kellenek ahhoz is, hogy egyáltalán termőre forduljon..  de ez a hosszú idő még mindig nem elég, hogy elfelejtessük azokat a borzalmakat, amikkel majd negyven évig elárasztottuk a piacot...  ráadásul egy olyan közegben kell csatasorba állnunk, ahol a többi ország több száz éves töretlen fejlődéssel indul velünk szemben, ahol 60, 80, 100 éves tőkékről szüretelnek, ahol nem voltak kitéve a politika ostoba döntéseinek, ahol szövetkezetekben, együtt húzzák előre a szekeret..

Ám ahogy a szőlők cseperedtek, úgy tanultak bele az újkori borászok is a szakma igazi rejtelmeibe, mostanság pedig már a másodgenerációs borászok, borászpalánták abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy külföldön tanulhatják el a szakma csínját-bínját, szélesíthetik a látókörüket és közben már olyan szőlővel dolgozhatnak, melyek húsz- huszonöt év alatt szépen kigyökeresedtek.

Lassan, de biztosan, apró lépésekkel, de haladunk előre. Már ott vannak a magyar borok a top gasztronómiában, már megtalálható egy-egy tétel a Michelin-csillagos helyeken, már egyre többször jutnak el a borok, borászok nemzetközi kiállításokra és egyre többször tekintenek elkerekedett szemekkel, pozitív bírálattal fel azok, akik beledugták ezeken a kiállításokon a magyar borral töltött poharakba az orrukat.

Amerikában (igen, tudom, tudom, pfúúúj, Újvilág! :D ) is egyre nagyobb kultusza van a bornak. Mostanság amolyan második hulláma indult el a borélvezetnek, de már nem szűkül a palackokra, ma már sokkal többet szeretnének tudni az emberek annál, minthogy mennyi a savtartalma és hogy milyen volt a borász inge aznap, amikor préselték a szőlőt.

Igazi borturizmus vette kezdetét. Már nem egy palack mellett ücsörögve akarnak egy étteremben hallani történeteket,  már a részeivé akarnak válni!  Be akarják szippantani a dombok friss levegőjét, ki akarnak szabadulni a városból, gumicsizmát akarnak, a vidék romantikáját..  hordót, termésköves épületet, vasvillát, közelről látni egy prést, egy tartályt és élményeket akarnak,  ízeket, illatokat, tehéntrágyaszagot.

Úgy lepték el a Napa-völgyet, mint eső előtt a hangyák..  már bejárták minden szegletét..  főiskola előtt mostanság nem Velencébe és Párizsba küldik a kölköket, hanem Toscana és Bordeaux az úticél.

De már unják..  mert szép, szép, de azt már látta mindenki..   apa és anya is..  valami más kell.. nekik és a kölyköknek is..  valami még romantikusabb.. valami vadabb..  valami izgalmas, sosem látott, valami borzongató..

..és így találtak meg bennünket.

Így talált meg engem az amerikai Wine Tourist Magazin ( http://www.winetouristmagazine.com/ ), akik látták az Instagramon a magyar borokról, borvidékekről, gasztronómiáról, borászokról készült/készülő képeimet és felkértek az együttműködésre.

Ezentúl minden hónapban hat képem jelenik meg Magyarország boros szépségeiről, eldugott pincék titkairól, palackokról, emberekről, történetekről, melyeket a képek mellett pár mondatos kísérőszöveggel színesítek, ezzel is hirdetve hazánk büszkeségeit.. mert bárhova is vitt, visz a sors, ennél szebb, mint ahova születtünk, úgysem lesz soha.

..és úgy gondolom, van annyi és olyan csodánk, amiért érdemes, amiért jönni kell, amit itt kell megtapasztalni, látni, enni, inni, megérinteni, megélni..  hogy megérezzenek valamit abból, ami a miénk.

Ízelítőnek megosztok itt is pár fotót, köztük azokat is, amik az első számba bekerültek már..  rólunk. Rólatok.

További képekért keressétek az Instagram oldalamat:

https://www.instagram.com/szollosihajni/

Ha nektek is van tippetek, javaslatotok, kérésetek, hogy kit, mit és merre, osszátok meg velem!

bortabor@gmail.com

Ha úgy gondoljátok, más is örülne a jó hírnek, ha már is szívesen nézné/látná ezeket a képeket, kérlek, osszátok meg a bejegyzést!  Köszönöm!

Szöllősi Hajni

Bortúra a Recept & Rejtvény magazinban, II. rész

Az olaszrizling reneszánszát éli és már ugyan leírtam többször is, hogy engem még nem nagyon tudott elcsábítani, egy bornak már majdnem sikerült!

Sőt, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez az olaszrizling bebizonyította, hogy ez a szőlőfajta is képes igazán komoly, szép borokat adni.

Ez nem volt más, mint Jásdiék dűlőszelektált Siralomvágója.

Így amikor nekikezdtem a Recept & Rejtvény magazin Bortúra rovatának a második szereplőjét előkeresni, Jásdi Attila automatikusan "adta magát"

Az ominózus olaszrizling teszten találkoztam vele először, nagyon dinamikusan beszélt a borról, a szőlőfajtáról, minden szavából áradt a szenvedély.

Úgy gondoltam, ennek utána kell járnom.

..s a gondolatot tett követte.

Budapesti irodájában kerestem fel őt, ahol kiderült, nem csak a szőlőben, hanem a konyhában is igencsak otthon érzi magát!

Aki járt már a Balaton északi partján, találkozhatott a névvel, hiszen Jásdiék ikonokussá váltak Csopakon. 

Bármilyen irányból érkezünk is, a Jásdi Vinotéka előtt haladunk el.  De ha kicsit többre vágynánk, mert uram 

bocsá’, nem csak szomjasak vagyunk, hanem a borok mellé egyszerűbb ételeket ennénk, érdemes kicsit 

kerülni is, hiszen az édesapa, Jásdi István által alapított birtokon, a Borterasz nevű kóstolóhelyiségükben 

erre is van már lehetőség, nem csak a borok igen szépek, az épület, a kilátás is megér egy misét!

Most mégsem Csopakon, hanem egy budapesti ügyvédi irodában találkozunk, ahol Attila praktizál, 

így puhán behavazott tőkék, katonás sorban ácsorgó hordók helyett papírhalmok között folyik a beszélgetés. 

- Amikor a család borászkodni kezdett, én utolsó éves joghallgató voltam, amikor az első  évjáratunk, 

a 99-es kikerült a polcokra, én már gyakornokként dolgoztam ebben az irodában és soha nem gondoltam 

volna, hogy én valaha borokkal fogok foglalkozni, mert az olyan zsenant! Az ember ne csinálja azt, amit az apja, 

az egy hülyeség, a szülők munkáját folytatni! Arra sem gondoltam volna 27 évesen, hogy én valaha vidéki

 fiú leszek. Sosem laktam olyan városban, ahol kevesebben éltek, mint egymillióan és ha lelépek a járdáról 

és nem dudálnak, akkor rosszul érzem magam. 

Azóta eltelt tizenhat év, nekem valamennyire benőtt a fejem lágya, egy ideje elfogadtam azt a gondolatot, 

hogy a miénk egy családi vállalkozás, a családi vállalkozások esetében nem árt, hogyha azt valaki a

családból viszi tovább, nekem pedig olyan irgalmatlanul nagy mázlim van, hogy egy olyan családi vállalkozást 

kell továbbvinnem, amit lehet szívvel-lélekkel csinálni.

A birtok 17 hektár, elsősorban olaszrizling, ami Jásdiék fő fajtája, hiszen ahogy ők vallják a honlapjukon, 

az olaszrizling.   „Jól lejáratott fajta. De Csopakon alacsony és közép-kordonon, rövid csapra metszve 

csodákat tud. Tud persze későit is 100 gramm maradékcukorral, Botrytiszest, vastagot, teltet. 

Ernyőművelésben vékony kocsmabort, jó savút – fröccshöz, hosszú lépéshez valót. Ez is fontos.

Mi mostanában már a kevesebb alkoholt, frissebb, élénkebb ízeket keressük. 

Ha jókor szüretelünk, az alkohol 12,5 és 14% között marad, a csopaki talajok semmihez nem hasonlítható 

ásványossága nagyot emel az amúgy nem túl magas, elegáns savak érzetén. Harmonikus, karakteres és jó inni. 

Nem csak egy-egy pohárkával.”

Interjú előtt kutakodtam egy kicsit Attila után és kiderült, hogy nem csak a paragrafusok és a tőkék 

között érzi jól magát, hanem igen lelkesen és remekül főz! 

-Voltak olyan romantikus elképzeléseim, hogy majd nekem egyszer egy saját éttermem lesz, de egyrészt láttam

 már belülről éttermet, ez nem az én életformám, én annál lustább vagyok, hogy az életem hajnali kettőig tartson

 minden nap, másrészt pedig szeretem, ha van magánéletem, ha jól látom, a vendéglátásban ez azért ritkábban 

adódik,  azt is tudom, hogy egy éttermet tisztességes színvonalon vinni milyen befektetésekkel, milyen 

költségekkel jár, ez nekem nem kell, köszönöm szépen, én ezt nem kívánom! 

Attila ennek ellenére mégsem tud megválni a konyhától, ha hiszik, ha nem, egy kedvenc

receptjét is megosztotta velünk!

Ha kíváncsiak arra, hogy mely - igen elismert és nagynevű- étteremben sztázsolt Attila és hogy vajon mi a képen látható lazac rillette elkészítése módja, milyen tervei, álmai vannak úgy a borokkal, mint az ételekkel, az élettel kapcsolatban, az interjú további részeit a Recept & Rejtvény magazin februári számában találják!

Kellemes szórakozást!

Szöllősi Hajni

VINCE 2015 – Valami régi, valami új, valami kék.

Ja, nem!  Az utóbbi talán mégsem, hiszen nem esküvőre vagyunk hivatalosak, hanem az év legnagyobb boros eseményére, a VinCE 2015-re, amit idén március 6. és 8. között  immáron hatodik alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

 25 nemzetközi szaktekintély megismételhetetlen borsorokkal készül Közép-Európa legrangosabb borszakmai eseményére és olyan meglepetésekkel készülnek idén is, amikre még nem volt példa!

 A mesterkurzusokon a borvilág trendjei, legendás borvidékei lesznek műsoron, a Corinthia Hotel impozáns termeiben 150 válogatott kiállító, legalább 4-5 csillagosra értékelt borászatok tételeit kóstolhatja a közönség.

Aki eljön olyan élményekkel lehet gazdagabb, amivel még soha sehol nem találkozhatott, ilyen lesz pl. a sajtótájékoztatón általunk már kipróbált  DIGITÁLIS BORTESZT, a „Nagy Kihívás” kurzus, ahol iPadeken pontozva, az eredmények valós idejű feldolgozásával annak járhat utána a közönség, vakon felismeri-e a csúcsborokat és hasonlóan pontoz-e, mint a panelben ülő szaktekintélyek.

De nem csak ebben lesz az idei VinCE más, mint az eddigiek, hiszen 2015-ben először adják át a

VinCE AWARDS díjat!

„A VinCE Budapest szakmaiságát idén is neves, a világ minden pontjáról érkező előadóink és a kivételes értéket képviselő borsorok adják. Nemzetközi sztenderdek szerint alapítottuk meg idén a VinCE Awards díjat is. Célunk, hogy a szakma és jeles szakértői zsűrink segítségével megtaláljuk és példaként állítsuk mások elé azokat a hazai sikereket, amelyekre nemcsak itthon, de az egész borvilág előtt büszkék lehetünk.” – mondta el Németh Ágnes, a rendezvény főszervezője.

 A díjátadó gálát idén először, hagyományteremtő céllal szervezik meg. A 10 kategóriában kiosztott elismeréssel olyan kimagasló teljesítményeket jutalmaznak, amelyek egy klasszikus borverseny keretében nem mérhetőek. A szakma visszajelzést adhat a legátgondoltabb borlap, a legeredményesebb borkereskedő személyére, de a gasztronómiai és turisztikai szempontok is érvényesülnek – a borvacsorák, borhotelek és borprogramok között is a legjobbakat díjazzák. A legaktívabb társulás, legkreatívabb bormarketing kampány és legjobb weboldal szintén inspirációként szolgálhat, hogy egyre inkább előremutató megoldások szülessenek.

A nevezéseket a gasztronómia és a borvilág elismert szakértői, egy 21 fős zsűri állította össze; nemzetközi borakadémikusok, borászok, szakírók, valamint a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai. A közreműködők között volt Darrel Joseph, a régió specialistája, Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, Dr. Mészáros Gabriella, Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség első elnöke, Zilai Zoltán, Jásdi István és Kamocsay Ákos. A hazai gasztronómia meghatározó szereplői közül többek között Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Csapody Balázs, Zsiday Roy, Széll Tamás, Bíró Lajos és Molnár Attila vett részt a jelölésben.

A nevezések alapján most tíz kategóriában keresik a legjobbakat; a VinCE Awards díjra jelöltek között van több étterem, borhotel, kereskedés, borbár, borászat és társulás. A VinCE további díjait a bortesztjein legeredményesebb borászat és borkereskedést veheti majd át.

 Kategóriák és jelöltek

1.     A legjobb borlap – Onyx, Kistücsök, Borkonyha
2.     A legjobb borhotel – Crocus Gere Bor Hotel & Resort, Bock Ermitage Hotel, Andrássy Rezidencia Wine & Spa
3.     A legjobb borvacsora – Biarritz étterem, Gusteau Kulináris Élményműhely, Kistücsök
4.     A legjobb borkereskedés – Bortársaság, Veritas, Radovin
5.     A legjobb borbeszerző – Rutka Zoltán (METRO), Vincze Árpád (CBA), Harcz Ádám (Lidl)
6.     A legjobb borbár – DropShop, DiVino Bazilika, Doblo
7.     A legjobb weboldal – St. Andrea Szőlőbirtok, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Gál Tibor Pincészet
8.     A legjobb pincelátogatás – Szepsy Pince, Szent Donát Birtok, Dobogó Pincészet
9.     A legjobb bormarketing kampány – Kreinbacher Birtok, Nemzeti Borkiválóság Program, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet
10.   A legaktívabb társulás – Balatoni Kör, Csopaki Kódex, Pannon Bormíves Céh

 A rengeteg kiállító és tesztelhető bor mellett azonban érdekesebbnél érdekesebb előadások, workshopok is lesznek, erről majd még írunk külön, hiszen igazi csemegére is lehet bukkanni közöttük azoknak, akik maguk is azt vallják, hogy a bor sokkal több, mint egy színes ital..

Azért a türelmetleneknek ideteszünk egy linket, ahol részletesen tájékozódhatnak a programokról, a jegyárakról, a jegyvásárlási lehetőségekről, rendelkezésükre áll az egész hétvége.

http://vincebudapest.hu/mesterkurzusok-workshopok/

De én amondó vagyok, ne halogassa senki, mert az eddigi évek tapasztalatai alapján sajnos mindig sokkal kevesebb a hely, mint az érdeklődő.

Kellemes hétvégét, szép borokat, jó ételeket kíván mindenkinek:

Szöllősi Hajni

http://vincebudapest.hu/

Nem jelen lenni a facebook-on ma már akkora luxus egy vállalkozásnak, borászatnak, étteremnek, amit csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak, ha egyáltalán..

Ennél már csak egy nagyobb öngyilkosság van.. a rosszul menedzselt oldal..

Évente összesen 2-3 megjelenés, poszt az oldalon, rossz fotók, semmiről sem szóló hírek, ugyanazon hír 2-3-4-5, kismilliószori megosztása, stb..

Könyörgöm! Mikor értitek már meg, hogy ha - amúgy jogosan! - büszkék vagytok arra, hogy a legfrissebb, legminőségibb alapanyagokból dolgoztok, innovatívak vagytok, kerestek, terveztek, kísérleteztek, hogy a legjobbat tegyétek a tányérra, az asztalra, a vendég elé.. már odáig is sikerült eljutni, hogy ne ti fotózzátok sötétben, homályosan, konyhai kupi előtt, háttérben a fekete mosogató hastájéki, harmadik köpenygombjával- az ételeket, hanem megbíztok egy-egy profi fotóst, mikor értitek meg, hogy a suszter maradjon a kaptafánál és ha senki nem ért hozzá, akkor ugyanúgy meg kell ezzel is bízni egy hozzáértő szakembert!?

Milliókat áldoztok a konyhákra (helyesen), végre talán a személyzetre is (épp ideje már!) és akkor elcsúsztok egy 100.000 Ft-os tételen..

Csillagokra, szakácssapkákra, pontokra hajtotok (helyes, kell is a versenyszellem, az ambíció), oda sem raktok a versenytányérra két napos elájult zöldet.. a rossz netes megjelenés pont ilyen..

Ne csak a zsűrit csábítsátok el, foglalkozzatok a közönséggel is, aki eltartja a helyet! ;)

De legelsősorban önmagatok miatt figyeljetek oda már erre is!

Apróságnak tűnik, de nem az.

Nincs mit!

SzH

Járunk-kelünk erre-arra és természetesen a borok mellett az ételekre is figyelünk. 

Most, a Gault&Millau 2014 évkönyv megjelenése kapcsán jutott eszünkbe a nyár egyik legrémisztőbb élménye.Önökkel is megosztjuk, hiszen nagyon dicséretes, hogy egyre több helyen írnak arról, hogy hova.. nos, mi azt írjuk le, hogy hova NE!

Kár, hogy a Dining Guide-ban és a Gault&Millau-ban nincs "A vendéglátás szégyene" kategória.. pedig a haló poraiban vergődő Gundel kistestvére, a Bagolyvár méltán indulhatna ezért a címért. 

BAGOLYVÁR – a lelakott fészek.

Ünnepelnek ők, épp 100 évesek. Ugyan bennünket nem hívtak meg a nagy pillanatra, de ha már ott voltunk, megbosszulták a kéretlen jelenlétet, megkaptunk mindent, amit ez a 100 év jelent.

Kb. ennyi lemaradásuk van ugyanis úgy az ételek, mint a borok tekintetében. Az egyetlen modern újítás a 12 % szervizdíj. A „használati utasítást” nem sikerült beszerezni mellé, ugyanis ezért járna némi szerviz is. Igyekeznek ők, igyekeznek nagyon, mi pedig bután néztük a tányéromra jegesedő levest, ami negyed óráig szemezett velem az asztalon, miközben tőlem tíz méterre, velem szemben állt a teljes személyzet, egy –a telefonját nyomkodó- főnökasszony és két lelkes tanonc. Gondolom, az ösztöndíjukat így mi fizetjük, ezen kívül érdemit itt úgysem kapnak, így a vendégnek se nagyon marad.

A terasz, ahova az ember – még ha hazánkra kíváncsi turista is- kiül egy szép nyári estén (augusztus idusán jártunk ott), a legrosszabb falusi kocsmákat idézi, rendetlen, elhanyagolt kerttel, szedett-vedett textilekkel, bútorokkal, szintit nyomogató lakodalmas művésszel, bűbájos kilátással a konyha hátsó udvarára, ahol epekedve lestem –lévén, szembe ültem vele és más kilátásom nem volt!- mikor pattan ki egy cigire a mosogató/chef/bárakárki, esetleg mikor hozza ki valaki a megtelt kukát, göngyöleget. Romantikus, nah! ..és a vendégnek mindig izgalmas a konyhába bekukkantani!

Még egy olyan vérlázítóan vendéget hülyére vevő konyhába is, mint amivel a Bagolyvár „dicsekedhet”. Érdekelne, hogy a levest is 100 éve kezdték-e főzni, reggelente kinek a feladata felönteni, pótolandó a fogyasztás miatti hiányt… A mosogatólé, ami az egyetlen jellegzetes íz -a megrághatatlan marhahúskockácskán kívül- vajon véletlenül került-e bele, esetleg ez a koncepció, uram bocsá’, maga az alaplé? Kóstolás után leginkább az utóbbira tippelek és örülök, hogy nem mehettem be a konyhába..

Meg kell említenem a vendégváró falatkát is, amit egy néma és süket felszolgáló tett elénk, ugyanis semmilyen kérésre, kérdésre nem reagált, így nem sikerült megtudnunk, hogy a paprikában meghempergetett, kőrözöttnek látszó krém valójában mi is, mert a csúnya savanyú utóíz alapján nekünk nem sikerült megfejtenünk. Méltó kísérője volt a szertartásosan mellészervírozott, mikróban felforrósított, majd egy perc múlva már verekedésre alkalmassá vált, megmerevedett, rég kiszáradt magos kiflicske is.

A főételek drámájára kevés a szó! Vagy inkább bármit is írok, hízelgő, hiszen olyan minősíthetetlen „trutyi” került a tányérokra, amiről megemlékezni – pláne étek gyanánt!- mindenképpen bók!

A gasztronómia negatív csúcsa!
A vidéki kisiskolák, pártüdülők menzáinak legborzasztóbb emléke!
Minden – magára valamit is adó- magyar konyha arcul köpése, megcsúfolása!

A levest idéző, permanens mosogatólészag, fűszerezve némi egyéb odőrrel, cafatokra főtt (vízben rotyogtatva, ízesítés, fűszerek, bármi nélkül) húsmaradványok, egyenszaft mindkét ételen, a paprikás csirkén és a lecsós rizzsel odahányt párolt marhalábszáron is, a közepén nyers, a szélén szétfolyó csiríz, amely a galuska szerepében tetszeleg, pont úgy, mint Kissámlifava-alsón a szépségkirálynőt játszó, konyhafüggönybe tekert, fogatlan bolondlány.. Hamis, buta illúziók, amit senki sem hisz el..
De itt mégis megpróbálják elhitetni, sőt, megetetni a kedves (?) vendéggel ezt a szemetet!

„Tradicional hungarian menü”.

Ízléses trikolórban ordítja egy fekete táblán az arcomba – több nyelven is!- a hírt a konyha képviseletében valaki, aki fáradságot nem kímélve pingálta oda a teljes repertoárt, pinkre cserélve nemzeti hármasunk vérvörösét.. ezen még a falon rohangászó pók is elmereng, édesen himbálózva az asztalok felett.

A desszertünk –óh, mi is lehetne más? –somlói galuska. Az egyetlen fogyasztható étel az est folyamán. Messze, messze mindentől, ami minőséget jelent, de a minősíthetetlen tápsor végén ez az, ami még hellyel-közzel az, ami. Piskótából van. Könnyű, légies.. egészen addig, amíg bele nem rondít egy kőkemény, olcsó mazsola, amire először azt hittem, dióhéj.. de diót feltételezni a dejó korában ezek után, itt!? Hmm….. 

..és igen! Nosztalgikus élmény az a barna izé, ami csoki szeretne lenni, de lévén, kakaóporos massza, sosem fog sikerülni neki. Kár. Így ügyesen kinyírtuk az egyetlen majdnem fogyasztható ételt is.

Az étek a szemnek is fontos, ugye.. Nem írom ide, mi jutott eszembe azonnal, amikor a csetlő-botló kispincérünk elém helyezte ezt a csodát, mert –bár én nem vagyok 100 éves, mint a Bagolyvár- de volt gyerekszobám. ..és vannak olyan szavak, amiket asztal mellett nem ejtünk ki a szánkon. In scriptum se. Uj Péternek lehet, nemzetközi bíróság is kimondta, de én nem szárnyalok olyan magaslatokra.. én még csak gondolni merem.

Elég nagy szégyen ez így is, ha egy éttermi étek láttán ennyi jut eszembe! …és az is, hogy ide soha többet! …és az is, hogy ezt a helyet azonnal be kell zárni, fel kell szántani, sóval behinteni (nem a konyhából.. ott úgy se nagyon lehet ilyesmi) és soha, de soha senkit be nem engedni oda, aki a magyar konyhára kíváncsi!

Ez a hely maga a sértés! A Gundel, mint lejára.. bejáratott brand és a magyar konyha, mint intézmény teljes lejáratása, a szakma szégyene!

Reménytelen!

Béke poraira!
Ámen!

Szöllősi Hajni

Étterem, valahol Budán.   

Ez -mármint, hogy étterem- a nevében is szerepel. 

Felszolgáló srác szól, hogy a vendég sommelier-t szeretne. 

Odacsörtetek.

-Szép jó napot kívánok, miben segíthetek?

-Ön a sommelier?

-Igen.

-És ért a borokhoz?  (???  Anyád!)

-Igyekszem, Uram!

-És Ön rakta össze a borlapot?

-Igen, Uram, én. (Nem, a mosogató anyja!)

-Értem. És miért csak ennyi bor van?

-40 féle borunk van, ebből 16 poharazva is kapható. A legtöbb étteremben a nagykereskedések áltak összedobott 10-15 tételes borlapot találja, sokkal kevesebb poharazott tétellel.  Szűkített étlapunk van, havonta cseréljük, ehhez képest változik a borlap is.

-(Felemelt hangon, felháborodottan:) NA, DE EZ EGY BORBÁRBAN RETTENETESEN KEVÉS!

-Egyetértek Önnel, Uram, valóban így van! De ez nem borbár, ez egy étterem!

-Neeeem boooorbááááár??? Akkor én miért hittem azt?

Szerinted? ;)