Interjúalanyom, Maul Zsolt, nem egy tipikus borász. Igazi rendbontó, akinek egyedisége a boraiban is megmutatkozik. Pár éves kitérő után újra Villányba költözött, hogy ott folytassa, ahol anno abbamaradtak a dolgok.. Vagy mégsem?
.
Zsoltról nehéz írnom, hiszen anno a főnököm volt, úgy meg azért ugye, mégsem egy egyszerű dolog. Sommeliére-ként, bortanácsadóként dolgoztam többször is a pincéjükben, ingáztam Villány és Budapest között. De több volt ez, mint munkaviszony, a Maul pincészetnél minden dolgozó mindenkor barát is, ők amolyan igazi, olaszos hangulatú, nagy család.
.
.
20160327_141427.jpg
.
 
Kalandos életem van, ez tényleg elmondható- csap bele rögtön a dolgok közepébe, ahogy amúgy is szokott. 1999-ben kezdett el a borászattal foglalkozni, később ehhez társult egy - a város főutcájának a közepén elhelyezkedő- családi étterem. Ám őket is elkapta az a láz, ami már több borászat életét is átalakította, a növekedéssel együtt jöttek a befektetők. Az elképzelések végül annyira nem egyeztek, hogy 2012-ben Zsolt és családja úgy döntött, elhagyja Magyarországot és Németországban kezd új életet, ahol Zsolt édesanyja él már hosszú évek óta.
 
Ám egyszer csak Zsolt az egyik kereskedelmi televízió képernyőjén bukkant fel újra, ha ismerősnek találják az arcát, az nem véletlen. Nem csak a borkészítés a szíve csücske, a konyha is egyre jobban elvarázsolta, a kinti étteremben egy idő után már ő maga volt a séf. Épp át akarták alakítani az éttermet, látványkonyhát építettek volna, hogy a személyes kontaktus megmaradjon a vendégekkel, amikor egy izgalmas felkérést kapott.
.
.
20160326_191035.jpg
 
Megkeresték a Konyhafőnök című műsortól, amire kis gondolkodás után igent mondott, így estéről estére izgulhattunk érte, hogy vajon a szigorú ítészek is nagykanállal eszik-e, amit a tányérjukra rakott. Ugyan a versenyt nem ő nyerte meg, jó élményekkel távozott és rádöbbent, neki és a családjának itthon, Magyarországon van a helye.
.
20160326_164019.jpg
.
Hogy azóta hova és merre tart az út, hogy Zsolt főz vagy borászkodik, hogy lehet belekóstolni az ételükbe, a boraikba és életükbe, megtudhatják az interjú további részeiből, ami a Recept & Rejtvény magazin júniusi számában olvasható!
Szöllősi Hajni
maul_rohog.jpg
.
20160326_164023.jpg
.
20160326_190914.jpg
.
20160318_212502.jpg

Mentés

WINE TOURIST MAGAZINE

2016.04.08. 11:19

ÁPRILISTÓL MEGHÓDÍTJUK AMERIKÁT! ..ÉS NEM CSAK AMERIKÁT, HANEM AZ ANGOL NYELVTERÜLETEKET. TE IS! TI IS! HISZEN VELETEK EGYÜTT INDULUNK!

A magyar borvidékek amerikai turnéja fotókon keresztül a WINE TOURIST MAGAZINE-ban! Áprilistól rendszeresen!

 

winetouristmagazine.jpg

 

Izgalmas felkérést kaptam, aminek nagyon szívesen teszek eleget, mert mindig is szívügyem volt a magyar bor, a magyar bor élete, története s mindazoké, akik ezeket a borokat megalkotják.

Ennek ellenére szinte minden borbemutatómon el szoktam mondani, hogy a magyar bor csak Magyarországon világhírű.

Mint tudjuk, ennek sok oka van.  Első körben a kommunista érában kiirtott és tömegtermelésre átállított szőlőgazdálkodás igen nagy mértékben rombolta le a magyar bor értékét, hírét és hozzá kell tennünk, hogy sajnos, jogosan..   azok az ipari mértékben előállított, futóhomokra telepített szerencsétlen, gyökértelen szőlőkből cukorral turbósított "aszúk", bikavérek, hárslevelűk valóban inkább a szégyen, semmint a bor kategóriájába tartoztak, de a 'nagytestvér", a Szovjetunió cipőtalpból főzött vodkán szocializálódott elvtársi közössége mindent alkoholos jellegű terméket felszippantott, minőségi kritérium nélkül.

 

20160327_114409_20160329134923422.jpg

 

A rendszerváltás itt is elhozta végül a fejlődés lehetőségét, de tudjuk a szőlő nem az a terület, ahol elültetem és már folyik is a tőkéről a minőségi lőre, hosszú évek kellenek ahhoz is, hogy egyáltalán termőre forduljon..  de ez a hosszú idő még mindig nem elég, hogy elfelejtessük azokat a borzalmakat, amikkel majd negyven évig elárasztottuk a piacot...  ráadásul egy olyan közegben kell csatasorba állnunk, ahol a többi ország több száz éves töretlen fejlődéssel indul velünk szemben, ahol 60, 80, 100 éves tőkékről szüretelnek, ahol nem voltak kitéve a politika ostoba döntéseinek, ahol szövetkezetekben, együtt húzzák előre a szekeret..

Ám ahogy a szőlők cseperedtek, úgy tanultak bele az újkori borászok is a szakma igazi rejtelmeibe, mostanság pedig már a másodgenerációs borászok, borászpalánták abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy külföldön tanulhatják el a szakma csínját-bínját, szélesíthetik a látókörüket és közben már olyan szőlővel dolgozhatnak, melyek húsz- huszonöt év alatt szépen kigyökeresedtek.

 

antik.jpg

 

Lassan, de biztosan, apró lépésekkel, de haladunk előre. Már ott vannak a magyar borok a top gasztronómiában, már megtalálható egy-egy tétel a Michelin-csillagos helyeken, már egyre többször jutnak el a borok, borászok nemzetközi kiállításokra és egyre többször tekintenek elkerekedett szemekkel, pozitív bírálattal fel azok, akik beledugták ezeken a kiállításokon a magyar borral töltött poharakba az orrukat.

Amerikában (igen, tudom, tudom, pfúúúj, Újvilág! :D ) is egyre nagyobb kultusza van a bornak. Mostanság amolyan második hulláma indult el a borélvezetnek, de már nem szűkül a palackokra, ma már sokkal többet szeretnének tudni az emberek annál, minthogy mennyi a savtartalma és hogy milyen volt a borász inge aznap, amikor préselték a szőlőt.

 

20160328_115642_richtone_hdr_20160329135558354.jpg

 

Igazi borturizmus vette kezdetét. Már nem egy palack mellett ücsörögve akarnak egy étteremben hallani történeteket,  már a részeivé akarnak válni!  Be akarják szippantani a dombok friss levegőjét, ki akarnak szabadulni a városból, gumicsizmát akarnak, a vidék romantikáját..  hordót, termésköves épületet, vasvillát, közelről látni egy prést, egy tartályt és élményeket akarnak,  ízeket, illatokat, tehéntrágyaszagot.

Úgy lepték el a Napa-völgyet, mint eső előtt a hangyák..  már bejárták minden szegletét..  főiskola előtt mostanság nem Velencébe és Párizsba küldik a kölköket, hanem Toscana és Bordeaux az úticél.

De már unják..  mert szép, szép, de azt már látta mindenki..   apa és anya is..  valami más kell.. nekik és a kölyköknek is..  valami még romantikusabb.. valami vadabb..  valami izgalmas, sosem látott, valami borzongató..

 

20160328_121855_lls_20160329135634438.jpg

 

..és így találtak meg bennünket.

 

Így talált meg engem az amerikai Wine Tourist Magazin ( http://www.winetouristmagazine.com/ ), akik látták az Instagramon a magyar borokról, borvidékekről, gasztronómiáról, borászokról készült/készülő képeimet és felkértek az együttműködésre.

Ezentúl minden hónapban hat képem jelenik meg Magyarország boros szépségeiről, eldugott pincék titkairól, palackokról, emberekről, történetekről, melyeket a képek mellett pár mondatos kísérőszöveggel színesítek, ezzel is hirdetve hazánk büszkeségeit.. mert bárhova is vitt, visz a sors, ennél szebb, mint ahova születtünk, úgysem lesz soha.

..és úgy gondolom, van annyi és olyan csodánk, amiért érdemes, amiért jönni kell, amit itt kell megtapasztalni, látni, enni, inni, megérinteni, megélni..  hogy megérezzenek valamit abból, ami a miénk.

 

20160328_121433_richtone_hdr.jpg

 

Ízelítőnek megosztok itt is pár fotót, köztük azokat is, amik az első számba bekerültek már..  rólunk. Rólatok.

További képekért keressétek az Instagram oldalamat:

https://www.instagram.com/szollosihajni/

20160327_132004.jpg

 

 

20160129_130043_richtone_hdr.jpg

 

20160318_201334.jpg

20160328_122227_richtone_hdr.jpg

 

20160318_210502_richtone_hdr.jpg

 

 

 

20160406_145236_richtone_hdr.jpg

 

20160327_114859.jpg

20160327_114723.jpg

 

20160328_123628_richtone_hdr_20160328135010124.jpg

 

20160327_132327.jpg

 

Ha nektek is van tippetek, javaslatotok, kérésetek, hogy kit, mit és merre, osszátok meg velem!

bortabor@gmail.com

 

Ha úgy gondoljátok, más is örülne a jó hírnek, ha már is szívesen nézné/látná ezeket a képeket, kérlek, osszátok meg a bejegyzést!  Köszönöm!

 

Szöllősi Hajni

 

VINCE 2015

2015.02.27. 11:38

 

VINCE 2015 – Valami régi, valami új, valami kék.

 

vince_budapest_mesterkurzusok.jpg

 

Ja, nem!  Az utóbbi talán mégsem, hiszen nem esküvőre vagyunk hivatalosak, hanem az év legnagyobb boros eseményére, a VinCE 2015-re, amit idén március 6. és 8. között  immáron hatodik alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

 25 nemzetközi szaktekintély megismételhetetlen borsorokkal készül Közép-Európa legrangosabb borszakmai eseményére és olyan meglepetésekkel készülnek idén is, amikre még nem volt példa!

 A mesterkurzusokon a borvilág trendjei, legendás borvidékei lesznek műsoron, a Corinthia Hotel impozáns termeiben 150 válogatott kiállító, legalább 4-5 csillagosra értékelt borászatok tételeit kóstolhatja a közönség.

 

vince-budapest-2015.jpg

 

Aki eljön olyan élményekkel lehet gazdagabb, amivel még soha sehol nem találkozhatott, ilyen lesz pl. a sajtótájékoztatón általunk már kipróbált  DIGITÁLIS BORTESZT, a „Nagy Kihívás” kurzus, ahol iPadeken pontozva, az eredmények valós idejű feldolgozásával annak járhat utána a közönség, vakon felismeri-e a csúcsborokat és hasonlóan pontoz-e, mint a panelben ülő szaktekintélyek.

 

2.jpg

 

 

De nem csak ebben lesz az idei VinCE más, mint az eddigiek, hiszen 2015-ben először adják át a

 

VinCE AWARDS díjat!

 

„A VinCE Budapest szakmaiságát idén is neves, a világ minden pontjáról érkező előadóink és a kivételes értéket képviselő borsorok adják. Nemzetközi sztenderdek szerint alapítottuk meg idén a VinCE Awards díjat is. Célunk, hogy a szakma és jeles szakértői zsűrink segítségével megtaláljuk és példaként állítsuk mások elé azokat a hazai sikereket, amelyekre nemcsak itthon, de az egész borvilág előtt büszkék lehetünk.” – mondta el Németh Ágnes, a rendezvény főszervezője.

 A díjátadó gálát idén először, hagyományteremtő céllal szervezik meg. A 10 kategóriában kiosztott elismeréssel olyan kimagasló teljesítményeket jutalmaznak, amelyek egy klasszikus borverseny keretében nem mérhetőek. A szakma visszajelzést adhat a legátgondoltabb borlap, a legeredményesebb borkereskedő személyére, de a gasztronómiai és turisztikai szempontok is érvényesülnek – a borvacsorák, borhotelek és borprogramok között is a legjobbakat díjazzák. A legaktívabb társulás, legkreatívabb bormarketing kampány és legjobb weboldal szintén inspirációként szolgálhat, hogy egyre inkább előremutató megoldások szülessenek.

A nevezéseket a gasztronómia és a borvilág elismert szakértői, egy 21 fős zsűri állította össze; nemzetközi borakadémikusok, borászok, szakírók, valamint a Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjai. A közreműködők között volt Darrel Joseph, a régió specialistája, Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, Dr. Mészáros Gabriella, Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség első elnöke, Zilai Zoltán, Jásdi István és Kamocsay Ákos. A hazai gasztronómia meghatározó szereplői közül többek között Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, Csapody Balázs, Zsiday Roy, Széll Tamás, Bíró Lajos és Molnár Attila vett részt a jelölésben.

A nevezések alapján most tíz kategóriában keresik a legjobbakat; a VinCE Awards díjra jelöltek között van több étterem, borhotel, kereskedés, borbár, borászat és társulás. A VinCE további díjait a bortesztjein legeredményesebb borászat és borkereskedést veheti majd át.

 

5.jpg

 

 Kategóriák és jelöltek

  1.     A legjobb borlap – Onyx, Kistücsök, Borkonyha
  2.     A legjobb borhotel – Crocus Gere Bor Hotel & Resort, Bock Ermitage Hotel, Andrássy Rezidencia Wine & Spa
  3.     A legjobb borvacsora – Biarritz étterem, Gusteau Kulináris Élményműhely, Kistücsök
  4.     A legjobb borkereskedés – Bortársaság, Veritas, Radovin
  5.     A legjobb borbeszerző – Rutka Zoltán (METRO), Vincze Árpád (CBA), Harcz Ádám (Lidl)
  6.     A legjobb borbár – DropShop, DiVino Bazilika, Doblo
  7.     A legjobb weboldal – St. Andrea Szőlőbirtok, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Gál Tibor Pincészet
  8.     A legjobb pincelátogatás – Szepsy Pince, Szent Donát Birtok, Dobogó Pincészet
  9.     A legjobb bormarketing kampány – Kreinbacher Birtok, Nemzeti Borkiválóság Program, Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet
  10.   A legaktívabb társulás – Balatoni Kör, Csopaki Kódex, Pannon Bormíves Céh

 

 A rengeteg kiállító és tesztelhető bor mellett azonban érdekesebbnél érdekesebb előadások, workshopok is lesznek, erről majd még írunk külön, hiszen igazi csemegére is lehet bukkanni közöttük azoknak, akik maguk is azt vallják, hogy a bor sokkal több, mint egy színes ital..

 

borkost2.jpg

 

Azért a türelmetleneknek ideteszünk egy linket, ahol részletesen tájékozódhatnak a programokról, a jegyárakról, a jegyvásárlási lehetőségekről, rendelkezésükre áll az egész hétvége.

 

http://vincebudapest.hu/mesterkurzusok-workshopok/

 

De én amondó vagyok, ne halogassa senki, mert az eddigi évek tapasztalatai alapján sajnos mindig sokkal kevesebb a hely, mint az érdeklődő.

 

Kellemes hétvégét, szép borokat, jó ételeket kíván mindenkinek:

 

Szöllősi Hajni

 

 

2015-02-04_15_07_36.jpg

 

 

http://vincebudapest.hu/

SZEM-SZÁJNAK INGERE

2015.02.16. 05:37

 

 

Február 21-22-én immár hatodik alkalommal zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek idén is a belvárosi, ötcsillagos Corinthia Hotel Budapest ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával ötven kiállító több mint kétszáz termékét – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatják végig. A kiállítás nemcsak a szakmabeliek, hanem a fogyasztók részére is rengeteg újdonságot, ínyencséget és látványos programokat kínál.

 

kave2015.jpg

 

Ötven kiállító, több száz kóstolható termék, versenyek és előadások a KávéBár Bazáron

A szakma legjobbjai közé tartozó baristák és bártenderek munkája legalább annyira izgalmas és kreatív, mint a séfeké, és itthon is egyre népszerűbb a bárpult mögött alkotni. Nemcsak Michelin-csillagos éttermeinkre, hanem a nemzetközi színtéren is számon tartott bárjainkra, kávézóinkra is büszkék lehetünk, nem beszélve a világbajnoki címeket és hírnevet szerzett magyar barista és bártender szakemberekről.  

A kétnapos KávéBár Bazár látogatói bepillantást nyerhetnek a szakma fortélyaiba, elsajátíthatják, hogyan kell profin kóstolni az italokat, s számos új terméket fedezhetnek fel. Jól ismert márkák és a piac új szereplői egyaránt jelen lesznek, s előadások, bajnokságok kísérik a hétvégi rendezvényt. Az illycaffé olaszországi képviselőinek témája elsősorban az eszpresszó kultúra lesz, de szóba kerül az idei milánói világkiállítás is, ahol az illycaffé feladata a Coffee Cluster létrehozása. Kaido Laanet Franciaországból érkező cognac-szakértő az eredetvédett, exkluzív párlatokkal ismerteti meg a közönséget. Különleges programnak ígérkezik Dr. Csernus Imre Kávé-Bor-Mámor előadása társaival közös pincészetéről és sajátmárkás kávéjáról, valamint ifj. Szepsy István gondolatai a mádi földről és borokról. Nem mindennapi kortyokra számíthatunk Márton János pálinkamester érlelt pálinkakóstolóján, Los Péter bártender pedig a világ legjobb rumjait mutatja be a közönségnek. Szántó Tibor csokoládémester idén is hatalmas érdeklődésre számíthat, hiszen az óvilági forró csokoládék mellett olyan specialitásokkal is készül, mint a kakaóhéj-tea vagy a kávéhéjból főzött cascara.

 

szanto_csoki.jpg

(fotó: Szántó Tibor/ facebook)

Az előadások mellett szombaton zajlik a III. AeroPress Bajnokság, melyen a kávészerető civilek is indulhatnak, hiszen az AeroPress olyan alternatív kávéfőző eszköz, ami kitűnően funkcionál a háztartásokban, s használata könnyen elsajátítható. A verseny nyertese Seattle-ben képviselheti Magyarországot az áprilisi világbajnokságon. Látványos, kreatív program, s egyúttal pénzdíjas megmérettetés lesz a II. Latte Art Throwdown, melyet a Barista School Budapest szervez vasárnap délután, előtte pedig barista világbajnokok tartanak cup tasting előadást a kávék pörköléséről.

 

A Magyar Koktél- és Flair Bajnokság szintén vasárnap zajlik, a klasszikus és flair kategória nyertesei 2015-ben a szófiai világbajnokságon képviselik hazánkat.

A baristák és bármixerek versenyei mellett a Magyar Sommelier Bajnokság is a kétnapos rendezvény keretében szerveződik február 22-én. Nemcsak a hazai borok, hanem a borász- és sommelier szakma iránt is egyre nő az érdeklődés, a februári rendezvényen pedig a nagyközönség számára is lehetőség adódik az italszakemberek munkájának alaposabb megismerésére.

 

kave_2015_2.jpg

 

A két nap során borász kiállítók is kóstoltatnak a rendezvényen, s több mint 30 tételnyi szabadon kóstolható bort tartalmaz a belépőjegy ára. A kortyolgatás mellé ínyenc kísérőfalatokból sem lesz hiány, s a vendégeket számos kiállítói stand várja a nagyszabású italhétvégén a Corinthia szálló termeiben.

A belépőjegy a programokon, előadásokon való részvétel mellett korlátlan kávékóstolást biztosít, valamint párlatok, koktélok és borok tételes, ingyenes kóstolását délelőtt tíztől este hét óráig. A napi belépő 3500 forintba kerül a helyszínen, elővételes jegy (napijegy 3000 Ft, kétnapi jegy 5500 Ft, napi párosjegy 2 fő részére 5500 Ft) budapesti partnerpontokon vásárolható és online is megrendelhető. Jegyértékesítéssel és a programokkal kapcsolatban a www.kavebar.hu oldalon található bővebb információ.

 

kave_2015_3.jpg

 

PROGRAMOK

 

Február 21., SZOMBAT

 

EXHIBITION CENTER

 

11.00 II. Országos AeroPress Bajnokság

A hazai nyertes képviselheti Magyarországot az áprilisi világbajnokságon Seattle-ben

18.00 AeroPress Bajnokság – díjátadó

 

ÁTRIUM TERASZ        

12.00 Kávé-Bor-Mámor                      

Dr. Csernus Imre - Almagyar-Érseki Szőlőbirtok, Depresso kávé  

13.00 Mád, a tokaji X-faktor

Föld, bor, filozófia Tokaj-Hegyaljáról Ifj. Szepsy Istvánnal – Szent Tamás Pincészet 

14.00 Exkluzív rumok a nagyvilágból                       

Előadás és vezetett kóstoló Los Péter bártenderrel - Bar Pharma

15.00 Luxus a pohárban – cognac-különlegességek kóstolója                                

Kaido Laanet cognac-szakértő/Cognac Maxime Trijol (tolmáccsal)

16.00 Érlelt pálinkák vs párlatok       

Márton János pálinkamester kóstolóval egybekötött előadása

17.00 Tradicionális forró csokoládék

Szántó Tibor csokoládémester bemutatója

20.00 After party@Cirkusz (1074 Bp., Dob utca 25.)

 

Február 22., VASÁRNAP

 

EXHIBITION CENTER

 

11.00 Casino Mocca cup tasting

Pörkölési módok, ízprofilok kezdőknek és haladóknak

12.00 Espresso italiano az illyvel

A világ egyik leghíresebb kávémárkájának olaszországi képviselőinek előadása (tolmáccsal)

14.00 II. Latte Art Throwdown

Pénzdíjas latte art bajnokság helyszíni nevezéssel

17.00 Óvilági folyékony kísérletek: kakakóhéj-tea, cascara és társaik

Szántó Tibor csokoládémester előadása

 

CORINTHIA BÁLTEREM

10.00 – 13.00 Magyar Sommelier Bajnokság (zárt elődöntő)

15.00 - 18.00 Magyar Sommelier Bajnokság (nyilvános döntő)

18.00 Eredményhirdetés, díjátadó

 

COCKTAIL ROOM

 

10.00 -19.00 Magyar Koktél- és Flair Bajnokság

19.00 Eredményhirdetés, díjátadó

 

A belépőjegy tartalmazza a programokon való részvételt (helyek függvényében), valamint a kóstolókat. A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

Tavaly is nagyon klassz volt, idén is ott leszünk!  ;)

 

Borissza Clarissa

 

kave_2015_log.jpg

 

 

aa187a6c60d411e3a01e128d67715a4a_7.jpg_612x612

szollosihajni készítette ezt a képet.

süti beállítások módosítása