Országimázs/Bországblamázs
2011.09.19. 10:26
Mer' van ám nekünk olyanunk is! A politikai részbe most inkább nem mennék bele, mert ez nem az a blog, de ettől még tény, építjük az ország imázsát, leginkább lefele..
Eklatáns példa az új, most már Liszt Ferenc reptér (remélem, vmi kótyagos, bormámoros éjszaka nőillatú emlékétől elandalodó pilóta egyszer tévedésből nem a Liszt Ferenc téren rakja le a gépet!) és az utána következő út, ami fogadja a kedves ideérkező külföldit.. mire beér a Centrumba, kismillió agyament dugó, átépítés, KÖKI-útlezárás, kis utcákon kevergés, rosszul kitáblázott kerülőutakon, kosz, szemét és kupleráj után, a Duna fémesen csillogó szalagja sem biztos hogy elég gyógyír feldolgozni ezt a kulturális sokkot...
Tételezzük fel, hogy kedves vendégünk nem a hátizsákos, hosteles fajta, hanem köszöni, jól van, nem itt él, nem itt keres és adózik, ergo: van mit a tejbe aprítania.. azt, hogy ennek ellenére mégis mi szél fújta ide, ne firtassuk, lehet, hogy épp vmi "évszázad üzletét" kívánná megkötni, de az is lehet, hogy a kemény tőzsdei harcokban megfáradt lelkét a nyugati köztudatban még mindig élő, a szállodáig tartó úton újfent megerősödött, kelet-balkán tévhit vezérelte, amolyan "túlélni a kihívásokat" extrém túra keretein belül..
Emberünk megérkezik és a patinás, gyönyörű kilátással rendelkező Intercontinental Hotelben száll meg.. Egyszer élünk, vagy mi!? - alapon mondjuk pont az elnöki lakosztályt béreli ki. Dubajkával, vagy anélkül, ezt a részt is balladai homály fedi, meg az ügy szempontjából nem is érdekes.. ledobja a táskáját, letépi a nyakkendőjét, lehajítja a zakóját és semmi másra nem vágyik csóró pára, minthogy egy pohár, jó helyi borral a kezében élvezhesse a kikezdhetetlenül csodálatos panoráma képeit. Szemben a Budai Vár, alant a Lánchíd, amott a jó öreg Erzsi és a Citadella esti pompájának millió kristályfénye szórja a szikrákat.. ilyen pazar látvány mellé egy szép, nagytestű, komoly bor dukál! Biztos van nekik ilyen, hiszen Magyarországról is egyre-másra hallani, na meg a repülőn a brossura is, meg ez egy 5 millió csillagos szálloda. Meg amúgy is, meg miért is ne!?
Nyúl a borlap után, ott van az asztalon, a többi prospektus, ez-az között.
Kinyitja és keres.. hol vannak a borok? Keze a telefonon, ahol némi "túdu dádá subiramm!" zene után a recepciós közli, hogy nem, nem, nincs külön borlap, abban az itallapban tessen keresgélni, ott lesznek ám azok a huncut borok is valahol!
Kitartó munkáját siker koronázza! Igaz, nem ő a ludas, mert vmi komolyat várt.. valami felsorolást, hogy innen meg onnan, ilyen pincétől, olyan pincétől és azért mert, és ez van benne, meg az van benne, ezért vagy azért ajánljuk, stb..
Látott ő már ilyet, bejárta a világot és most Magyarországra is kíváncsi lévén, idejött.. látott.. hogy győzött-e? Nem tudom.. mindenesetre ez a kép fogadta az Intercontinental Hotel "borlapján":
Hmm.. mit ne mondjunk? Eléggé lelombozó és szegényes választék, ugyi? Az információáradatról már nem is beszélve.. de főhősünk kitartó, nem adja fel.. újra fülébe trilláz a telefon subidubija, majd a recepciós, aki hallható protokolmosollyal az arcán darálja a sablont, hogy:
-Nem tudom, de mindjárt felküldök egy kollegát, aki segíteni tud!
Hurrá! Akkor ez biztos valami tévedés! Jön a ház sommelier-je, elvégre ilyen helyen van ilyen és kijavítja ezt a csúfos malőrt! Addig kukkantsunk be a minibárba, hátha ott van valami, ami izgalmas lehet.
Van. Választék is! Két különféle bor választható! Lenyűgöző a "borlap" izgalmassága után!
Egy Egri Bikavér és egy Egri Chardonnay a dilemma tárgya.. hogy vajon melyik legyen? Ja? Hogy honnan és kié? Eh! Ilyenekbe belekötni! Eger. Származási hely: Eger! Ha a nevéből nem jöttél volna még rá!
Különben is kopognak, megérkezett a szakavatott segítség!
Idősebb úr, "bróken inglish", udvarias, kedves és felszolgáló. ..és lövése sincs semmiről.. az ok nem nyelvi, magyarul sem tud semmit, bámulja a fent mutatott csodát és felsorolja a rajta szereplő 3 tételt, miszerint az Interben villányi rose, fehér és vörös a választék. De nem ám valami gagyi! Olaszrizling és Caubernet Sauvignon! Biztos jó.. ennyiért?
Nem kérjük.. lecsavarjuk az egri bor kupakját és kitöltjük ebbe a csodás pohárba.. elvégre még mindig nem a sarki kocsmában, hanem az Interben vagyunk..
Bár lehet, hogy a sarki kocsmában nincs ilyen vastag falú, kerek, semmire se jó pohár.. bár lehet, hogy a sarki kocsmában nagyobb a választék és a szakmai ismeret.. bár lehet, hogy a sarki kocsmába kevesebb külföldi jár, mégis kevésbé égetik le az országot.. bár lehet, hogy inkább oda kellett volna menni.. bár ez nincs benne egyik, országimázst építő prospektusban sem.
Ciki! Több, mint ciki.. nem tudom, mennyibe kerül egy éjszaka az Interben akár sima szobában, akár az Elnöki Lakosztályban.. nem járok oda.. oda se.. de bevallom, ezek láttán nem is bánom..
Csengess be hozzám, Jóbarát!
2011.09.17. 11:11
..csak ne álmos hajnalon.. valószínű, mindenki ismeri a Generál együttes -nem épp mai- nótáját.. azért azoknak akik 30 alatt vannak és/vagy már a Sláger rádiót sem ismerik, idebiggyesztem a klippet.. ;)
https://www.youtube.com/watch?v=3XyosgGgdds&feature=related
Nos, én is becsöngettem.. de jófej és jó barát is voltam, mert nem hajnalban tettem, hanem egy szép nyári estén.. igaz, a meghívón is este 19.00 óra szerepelt és vendégségbe, ugyi, illik akkor menni, amikor hívnak..
Bevallom.. kicsit csaltam.. odalopóztam előbb, mert kiváncsi voltam, hogy a két Jóbarát, Jenei Tomi és Magos Zoli, a Paprika TV-ből ismert két jóképű szakácsfiú hol, merre találta meg azt a helyet, ahova a lakáséttermüket megálmodták..
Dorottya palota. Gyönyörű az épület, a Belváros közepén.. aranyos recepciós kislány már ugrik is, hogy felszóljon, de leintem.. inkognitóban vagyok.. körülnézek a házban és egyik ámulatból a másikba esem.. a folyosókon design-csillárok és bútorok.. a lift előtt kanapé, az emeleteken karosszék, kisasztal, virág, barokkos tükör.. igazi luxus környezet..
Kezemben szorongatva az ajándék bort, a Kislaki Bormanufaktúra Dávidját, osonkodom fel a lépcsőházban, ami tűsarkúban kemény mutatvány.. de sebaj, megoldjuk, ebben már van némi praxisunk.. ;)
Sehol sem jelzi semmi, hogy jó helyen járok.. ajtótól ajtóig lopakodom, amíg szembe nem találom magam ezzel a képpel:
..és már harsan is egy férfihang:
-Minden rendben? Mindjárt itt vannak! Ne oda tedd, nem ott van a helye!...
Kezem a csengő felé félúton megáll.. ez édes.. tényleg olyan, mintha barátokhoz menne az ember.. nincsenek másik asztaltól- anyu mögül-stírölő krapekok, nincsenek olyan arcok, akiket nem akarok és/vagy nem szivesen nézegetek vacsora közben, egymás között vagyunk..
Nem hallgatózom tovább, azért nekem is volt gyerekszobám, csengetek.. Zoli nyit ajtót, arcán széles mosoly, csókkal köszönt, ezer éves barát.. felbukkan Tomi is, amíg Zoli tölt egy pohár bort, Tomi végigkalauzol..
Csodás a hely:
Látszik, szeretettel vártak..
Persze, szép, szép a szeretet, fontos is, Müller meg Coelho, meg még ezer ilyen-olyan megmondó ember leírta, de éhesen bevallom, nem a szeretet az, ami először eszembe jut.. türelmetlenül várom a többi vendéget, akik lassan szálingóznak.. ugyanolyan szeretettel, kedves mosollyal fogadják őket a fiúk, itt mindenki kitüntetett figyelemben részesül! Tényleg olyan, mintha átugrottunk volna valakihez, aki -nem mellesleg-remekül tud főzni..
Pazar illatokat érzek, amíg a többiek a lakást csodálják, én a fedők alá, a serpenyőkbe, fazekakba lesek.. mert itt bizony, azt is lehet.. nem ám látványkonyha, mint az egyszeri mesében, hogy valamit látsz is, meg nem is! Itt minden az orrod előtt zajlik, ha odapofátlankodsz a tűzhely mellé, akkor akár szó szerint.. pont, mint Anyunál otthon, emlékszel?
..hogy aztán végén ilyen formában a tányérra, majd elénk az asztalra kerüljön..
Az asztalra -természetesen- bor is került, ehhez a vacsihoz a főbb vonalat Merfelszék borai képviselték. Merfelsz Gábor és családja személyesen is tiszteletét tette a vacsorán.. ami igazi Étkek éneke volt.. Tomi mesélt, Zoli töltött, mi pedig ettünk-ittunk, rogyásig.. csak hümmögő, eufórikus sóhajok, néha kérdések hagyták el ajkunkat, oly remek volt úgy az étel, mint a mellé komponált borok..
http://budapesti-lakasetterem.blogspot.com/
http://www.budapesti-lakasetterem.hu/ajanlat.html
Ide kevés a kép és kevés a szó.. Csöngess be te is, Jóbarát, próbáld ki, éld át, tapasztald meg a Capriccio csodáját magad is! ..és ha kipróbáltad, számolj be róla, oszd meg velünk is tapasztalatodat!
Jó étvágyat, szép estét mindenkinek! Tutti, az lesz! A két fiú rá a garancia!
Borissza Clarissa
XX. Borfesztivál
2011.09.13. 10:42
Pfff... kemény volt.. nagyon.. így is, úgy is.. rengeteget kóstoltam, rengeteget jegyzeteltem, egyik-másik jegyzetem- így utólag visszaolvasva- megérne egy külön bejegyzést, de most mégsem a komoly, szakmai részt osztanám meg veletek!
Végigteszteltük a meghívott francia borászatok teljes palettáját -két-három pince boraival találkozhattok is a jövőben a Vino Castillo Borház polcain- közben tartottunk egy remek borvacsorát, előtte beugrottunk a Chilei Nagykövetségre is, egy chilei pincészet bemutatkozóját megtekinteni, ill. a boraikat tesztelni..
...és bevallom, vasárnap eljutottam arra a pontra, hogy sokizületi borundoritiszem lett.. úgy gondoltam, pihenek egy kicsit.. már a könyvet is kiválasztottam (nem, nem boros volt.. abban az adott pillanatban olvasni sem bírtam volna róla. :D ), amikor megcsörrent a telefon...
Kétségbeesett régi kollega:
-Segíts, légy szi', segíts! Kiesett egy ember, itt állunk a pavilonban, úszik a placc, ha tudsz, gyere!
Nem tudtam.. mármint ellenállni egy ilyen szíves invitálásnak, kimásztam a kádból, összekaptam magam és újra a Budai Vár sok száz éves köveit koptatta a mokaszinom talpa..
(A tűsarkúban szerencsétlenkedők megérnének egy külön mesét.. szerintem a mentősöknek nem is volt dolguk részeg emberekkel, csak "bokatörött nagyonokosakat" kellett elsősegélyben részesíteni.. :D )
Halvány sejtésem volt azért arról, hogy érhetik az embert meglepetések, de az, amivel ott szembesültem, soha eszembe nem jutott volna!
Összeszedtem nektek egy csokorravalót az ember elme csodálatos találékonyságáról.. azért azt javaslom, mielőtt elkezditek végigbogarászni, töltsetek ki magatoknak egy szép pohár bort.. kelleni fog, azt hiszem! ;)
Borfeszt I:
-Kérek egy pohár újvidékit!
-Ööö... nálunk újvilági borok vannak..
-Nem mindegy, bazeg!? Új az is, nem?
Borfeszt II.
-Kérek egy pohár bort!
-Óh, igen.. elég sokféle borunk van. Van vmi elképzelése?
-Hááá' legyen finom!
-Értem. Vörös vagy fehér?
-Nem tom.. maga szerint melyik a finomabb?
Borfeszt III:
-Újvilági bor? Az mi?
-Gyakorlatilag minden, ami nem Európa.
-Például?
-Chi
-Értem. Akkor ezek külföldi borok?
Borfeszt IV:
-Az XY pince borait kérem.
-Sajnálom, de nem tartjuk.
-De miért, az is chilei!?
-Igaz, de Chile-ben is nagyon sok pince van, nem tarthatjuk az összeset.
-De a Lidl-be' van!
-Igen, ezért nincs nálunk.
..estére, amikor már jobban taszigáltak a maligánok, besűrűsödött a helyzet.. folytatás a fotó alatt..
Borfeszt V.
(csontrészeg csávó, igazi playboy fazon, akadozó nyelvvel)
-É
-Ízlés dolga, de természetesen azért tartjuk, mert úgy gondoljuk, ezek jó borok!
-Király! Akkor igyunk vmi jó vöröset! Nézzük.. ez a "szovignyon blank" pl.milyen?
-Fehér.
Borfeszt VI.
- (pasi):Gyere má'ide, itt majd elmonnyák neked, mi'ke'l inni! A csajomnak aggyá má' vmit!
-Hello! Van valami elképzelés?
-(csaj):Háááá
-Ööö.. nos, úgy nehéz lesz.. de ha gondolod, van egy késői szüretelésű ausztrál vörösünk.
-Az milyen?
-Kellemesen édes.. hölgyeknek szoktuk ajánlani..
-Nem szeretem a tokajit.
Borfeszt VII:
-...akkor lesz egy pohár carmenére, egy malbec, meg egy doboz marlboro..
- ??????
Borfeszt VIII:
Rémület szőke, csibesárga haj, elütő színű melltartópánt, kismillió masni, fodor-bodor. Klasszik.. enyhén részeg..
-..már ittam tokajit, szOmorodnit is, aszút, több puttonyosat, eddig csak fehéret, most vmi vöröset is szeretnék, de ott nem volt.
-Van egy nagyon szép, késői szüretelésű ausztrál borunk.. nem olyan édes, mint a "több puttonyos" aszú, de nagyon kellemes.
-Jó, megkóstolom!
Szőke beleiszik, majd széles mosollyal azt kérdezi:
-Honnan tudtad,hogy az édeset szeretem?
Borfeszt IX:
(Carmenére a szőlő neve)
-...
Borfeszt X:
(szomszédos stand, kollega meséli)
-A Sirályból szeretnénk kérni!
-Elnézést! A miből?
-A Sirályból!
-Sirály? Ööö... nem árulunk ilyet.
-Dehogyis nem! Ott van a háta mögött!
-Ja, az!? Az Shiraz!
-Jah! Jó, akkor legyen Shiraz!
Borfeszt XI:
-Csak kuponnal lehet fizetni?
-Igen.
-És kártyával?
Borfeszt XII:
Két pasas. Hosszas válogatás után megkapják az italukat. Mögöttük a két feleség.
-...és a hölgyeknek vmit?
-Ááá, ők nem isznak. Csak néznek.
Nos, én is csak néztem, mint Rozi a moziban! :) De azért be kell látnunk, jó ez a Borfesztivál! :) Ha más nem , tanulni mindig lehet! :) A következő tíz, húsz fesztiválon is!
Szöllősi Hajni
WSET bortanácsadó, sommeliére
Hókusz-pókusz Tokajban...
2011.08.24. 11:23
..Rockus Bockus-szal..
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pályázat, amiről már írtunk..
http://bortabor.blog.hu/2011/07/18/a_magyar_fesztivalok_bora
Igen, kicsit kusza volt, meg menet közben változtak a feltételek, kiírások, meg még ezer sebből vérzett a dolog, de ne hasogassuk a szőrszálat , ugyi, akkor is és azóta is nagyon örülünk, ha fiatal tehetségek lehetőséget kapnak..
Nos, itt ez adott volt.. és íme, a győztes pályamű:
A véleményemet erről a csatolt linkben szereplő cikkben már megírtam, nem vésném ide újra, de nem csinálok titkot belőle, hogy rettentő ízléstelennek tartom..
Tény, a zsűri hozott anyagból dolgozott és mint ahogy az azóta kiderült, eme remekmű megs(z)avazása sem volt egyöntetű, ott is ültek szépérzékkel megáldott tagok, akiknek berzenkedett az ízlésük ettől a neonpiros, pink furmintrémülettől..
De a tények makacs dolgok, ugyi, így tetszik, nem tetszik, ez lett a "mi fesztiválborunk" címkéje..
Történt, hogy tegnap egy cikkhez kimondottan csúnya címkéket kerestem a neten.. nem akartam ezt a csodás pályaművet előrángatni, lerágott csont már szegény, a nyertes meg hadd sütkérezzen abban a 15 perc hírnévben, amit ez a műalkotás hozott neki, inkább beütöttem a google-ba az ugly wine label szavakat és adott ki bőven képet..
Többek között egy amerikai pince borának címkéje is így akadt fent a hálón.. Rockus Bockus. A facebook-on is fent vannak és nem tudom, mi az oka annak, hogy mindösszesen 66 lájkoló tagjuk van, ez a cikk most nem is erről szól.. hanem erről:
A lélegzetem elállt! Hihetetlen, hogy a világ két -egymástól ennyire messzire eső- táján ugyanolyan stílusban álmodoznak a címketervező grafikusművészek! Ugyanolyan narancs bogyók, ugyanolyan forma! Lenyűgöző!
A többi hasonlóság, mint a csillagocska, holdacska, kisvillám csakis a véletlen műve lehet, ugyi? :)
Szerintem össze kellene ezt a két művészt hozni! Fantasztikusan inspirálhatnák egymást, szinte egymás szájából kapva ki az öteteket, egyszerre mondva/gondolva/rajzolva ugyanazt!
Hacsak nem a mi magyar grafikus tálentumunk tervezi évek óta az amerikaiak címkéit is..
Milyen szép alkotópáros lenne!
Hát nem csodálatos? De tényleg!?
Borissza Clarissa
Sztriptíz Borbandinál!
2011.08.24. 10:16
Bezony, bezony! Ezentúl ott is lerántom a leplet!
Mint azt olvashattátok, jártam nála Mádon, bele is szerettem - na, ne szőjünk romantikus álmokat, Bandi nem olyan.. :D- a területbe, a környékbe, a borokba és mindabba, amit ott építettek/építenek, úgy a szőlőben, mint a környezetében..
Hajnalig tartó beszélgetéseink eredményeképpen megállapodtunk Bandival, hogy ezentúl nála is jelentkezem egy-egy szösszenettel.. ha szereted a fanyar kritikát vagy a már-már rózsaszín leányregénybe illő lelkesedésemet, kattints oda is.. érdemes!
Íme, az első szösszenet:
http://borbandi.postr.hu/vetkoztess-le-baby
Khmm.. eeegen.. vannak benne meztelen nők is.. ;)
Nézd csak!
Persze, ez csak a kezdet.. de vajon mi van belül?
Megtudhatod, ha a linkre kattintasz!
http://borbandi.postr.hu/vetkoztess-le-baby
Jó szórakozást ott is, itt is!
Borissza Clarissa
VAKTESZT A DOBLO-BAN
2011.08.08. 09:10
OBI? OMG*!!
2011.08.04. 12:37
(*Oh, My God! - Óh, Istenem!)
Nem, ez nem az az OBI.. itt nem lehet kertiszerszámokat, gumicsizmát, cementet és egyéb, az építkezéshez, kertrendezéshez szükséges anyagokat kapni.
Ez az OBI az Országos Borminősítő Intézet. Ők azok, akik a kötelezően beküldött minták alapján (tételenként 6 palack!!)+ bizonyos kötelezően kifizetendő összegért eldöntik, hogy az adott termék, (ti. bor) megfelel-e a BOR kategóriának, kereskedelmi forgalomba kerülhet-e (leegyszerűsítve természetesen, hogy mindenki értse, miről is van szó).. ergo: téged védenek, ne igyál metilalkoholt, ne igyál olyat, amiben kétes eredetű, idegen származékok vannak (glicerin, tabletta, szalma, stb..), ill. a többi borászt is védik, ugyi, az ő pénzükön, hogy ne kerüljenek kereskedelmi forgalomba bóvli vacakok olyan cégektől, akik nem korrektül játszanak a pályán, amikor itt van ugye a rengeteg, becsülettel dolgozó borász, borászat, akik tisztességesen, szőlőből készítik azt az italt, amit el akarnak adni neked.. már ha az OBI rábólint..
Mert ugye, előfordul, hogy nem teszi.. lötyögtetik a labóratóriumban a hegy levét ide-oda, számolnak, mérnek, grafikonokat rajzolnak, meg a bánat tudja, mit tesznek (amiért, -ismétlem- a borász -a különben kismillió adón és kötelező marketingköltségen, meg a hókom tudja, min kívül- ugyanúgy köteles fizetni), majd eldöntik, hogy ez a bor jó avagy sem.
Nos, sem OBI tag, sem borász nem vagyok.. így nem tudom megítélni, hogy ki mit is tesz pontosan akkor/azért, ha elutasításban részesül..
De fogyasztóként (is) felmerül bennem a kérdés, hogy amikor ilyen és ehhez hasonló csodákkal találkozom az üzletek polcain, mint pl ez itt:
...vagy esetleg ez a másik, ami akció nélkül kerül 199 jó magyar forintba:
...hogy ezekben mi van? Ezek az "IZÉK" hogyan kapnak, kaphatnak OBI engedélyt? ..és ha ezek igen, akkor azok a valóban nagy és szép, vagy szimplán "csak" korrektül, tisztességesen elkészített közepkategóriájú és/vagy épp jó minőségű asztali borok miért kötelesek elbírálás alá esni ezek mellett az "IZÉK" mellett?
Ha borász lennék, bennem biztos minden alkalommal fortyogna a méreg és az értetlenkedés, amikor az OBI csekket megkapom és/vagy amikor ilyen "nemistudom,mineknevezzem"-eket látnék a polcokon..
..én így, fogyasztóként csak annyit szeretnék tudni, úgy az OBI munkatársaitól, mint azoktól a cégektől -akik közül az egyiket (állítólag) már több ízben bezárták, szankcionálták ilyen és ehhez hasonló problémák, gondok miatt, de aztán, mint egy főnix, újra életre kel (kell?)- hogy MI VAN EZEKBEN A PALACKOKBAN?
..és ha már van tej alapú ital, meg fegyvernek látszó tárgy, akkor ezeket nem lenne tisztességesebb szőlő és/vagy nem akarom tudni, milyen alapú alkoholos italnak hívni BOR(?) helyett?
..és nagyon szeretném tudni, hogy úgy, hogy a palack, a címke, a grafikus, a dugó, a töltés, a szállítás, a szőlő megművelése, a bolti polcpénz, az OBI engedély, a palackonként fizetendő marketingdíj, a jövedéki adó, stb. mind-mind pénzbe kerül, hogyan lehet rentábilis az a cég, amelyik 199 Ft-ért tudja árulni a fentebb felsorolt dolgok kifizetésével együtt is azt az -igen, én már csak így hívom- "IZÉT"?
Kiváncsian várom a válaszokat és az ötleteket.. mert -bár elég élénk fantáziám van- abba, hogy ezekben mi van, úgy Isten igazából inkább bele sem merek gondolni...
Borissza Clarissa
Mádról álmodom
2011.08.02. 10:39
Róla már írtam.. Ő a Csillagszemű.. mert biza' az! Demeter Endre, vagy Borbandi, az ifjú mádi borász, blogger, jogász, huncutul kacsintó ifjú titán, a lányos anyák álma.. akinek a szemében csillog a lelkesedés, ha a Mádi Körről beszél, ha a dűlőkről, a földben rejlő erőről, csodáról, amit a boraiban is hangsúlyoz..
Hívott többször, menjek.. bólintottam, készültem, de valahogy sosem jutottam el odáig.. hol egy csúf autóbaleset vetett gátat a túrámnak, mely hónapokra ágyhoz szegezett, hol a távolság, hol ez, hol az..
Szombaton megint feltámadt bennem a "jaj, de mennék valahova!" érzés.. ráböktem egy pontra a térképen és a google-re vetettem magam..
Nem akarták az istenek, hogy oda menjek.. nem volt szállás sehol, vagy ha igen, oda nem szivesen teszi be az ember a lábát..
Más volt a szándék.. más volt az utam..
Bandi látta a keservemet a facebook-on és hívott: Gyere! Tudod, itt az Éden Mádon..
Fotókat már láttam a kúriáról, sírt is a szívem, hogy milyen gyönyörű, pont olyan, amilyenről álmodik a városi betonba kérgesedett lélek.. tudtam, mire számíthatok..
De nem. Nem azt kaptam.
Sokkal többet.. harsány vidámsággal begurultam a kapun és elállt a szavam.. Toscana! Provance! Hollywood! Ez tutti díszlet, ilyen nincs!
De bizony van.. Mádon.. Demeterék pincéjében..
Kedvemet a szinte folyamatosan csepegő eső sem szegte.. ha néha-néha kisütött a nap, millió sugárnyaláb szikrázott az öreg falakon..
Képzeld el a naplementét itt! Ülsz az árnyas teraszon, poharadban lustán forgatod Bandi Élvezetét.. a bor illata az orrodban, íze édesen szétterül a szádban és közben végigélvezed a show-t.. ..ahogy a lassan csorgó sugarak arany fénybe vonják a kortalan köveket.. úgy táncolnak a kristályos részeken, ahogy a tokaji mézszíne táncol a pohárban.. végtelen harmónia és nyugalom.. a természet igazi íze és illata..
Mi kivártuk.. mármint, amíg lemegy a nap.. bontottunk egy két palackot, kóstoltunk ilyet is, olyat is.. Kereskedelemben nem kapható tétel is a pohárba került, Bandi igazi szíves vendéglátóként büszkén mutatta régebbi és új borait..
Pedig sürgés-forgás volt elég, hiszen a vendégek -egymásnak adva a kilincset, poharat- folyamatosan jöttek.. ők már tudják , hogy a mádi Demeter pince és vendégház bárki számára nyitva áll.
Persze, volt/van kaland arrafele bőven, aki nem hiszi, olvasson bele:
http://borbandi.postr.hu/hetvege
Engem megihletett a tervezettnél hosszabra nyúlt hétvége.. igen, tovább maradtam, nehéz volt az elszakadás.. fejemben cikáznak az ötletek és bár nem vagyok szakács, azon kapom magam, hogy ételeket passzítok a Furmint, a Frizzante, az Élvezet és a gyönyörű aszú, sőt aszúeszencia mellé is..
Ha Bandit érdekli, lehet, vele is megosztom a nagy titkokat.. ;)
Menjetek Mádra! Gyönyörű táj, szíves emberek, autentikus, romantikus szálláslehetőségek, remek borok!
..és ha szerencsétek van -mint ahogy Bandi blogjából is kiderül- beleeshettek akár egy általam tartott, viccekkel, anekdotákkal telefűzött borkóstolóba is.. ha épp arra járok..
Mert én még fogok.. tudom.. beleszerettem a helybe.. végérvényesen.. ;)
Borissza Clarissa
A Magyar Fesztiválok Bora??
2011.07.18. 13:15
..és kihirdettetett...
Adva van ugye, egy pályázat.. ennek mindig örülünk, hiszen lehetőséget ad újabb és újabb, eddig még ismeretlen tehetségek felfedezésére..
Adva van egy pályázat, amely menet közben változik, megváltoztatik a szervezők által, ugyi.. ezt már nem annyira szeretjük, de kis hazánkban előfordul az ilyesmi...
"..A július 17-i eredményhirdetés olyan pályázat végére rakott pontot, amelyet eredetileg egészen más kondíciókkal írtak ki."
Idézet a cikkből, ami a díjnyertes pályaművet is bemutatja.. érdemes elolvasni, nem csak a fotók miatt..
http://hg.hu/cikk/design/12618-ime-a-magyar-fesztivalok-bora
..és íme, a szakavatottak által kiválasztott díjnyertes csoda:
Értem én, hogy nem értek semmit, meg azt is értem én, hogy engem, a fogyasztót a kutya nem kérdezett meg, de bevallom őszintén, hogy elborzaszt ez az "izé"! Multi-kultik alsó polcait idéző, műanyag flakonok, Koccintósok méltó vetélytársainak képzetét keltő, gagyi és olcsó címke..
..csak gratulálni tudok a T.zsűrinek, hogy a beküldött munkák közül ezt találták a legjobbnak.. ez több kérdést is felvet bennem..
A, ennyire gagyi volt az összes induló és/vagy
B, ennyire vak a zsűri, esetleg
C, amibe már bele sem merek gondolni, hogy netán manus manum lavat alapon lett ez a rémület a díjnyertes..
Mindenestre ismét sikerült egy giccses, túlburjánzó, átláthatatlan kuszaságú, primitíven rajzolt, Erős Pistát is belehímző vacakot az emberek torkán letolni.. került oda sátor, bicikli, "napszemcsi", meg ami szem-szájnak ingere...
Kicsit olyan, mitha rólam, a megcélzott potenciális vásárlóról azt feltételeznék, hogy amennyiben fesztiválra járok, úgyis csak a neonvillogós VBK (vörösboros-kóla) kultúra érdekel, jó lesz nekem ez az álfiatalos, nagyi faliterítőjével kombinált rettenet is.
Nos, van egy rossz hírem.. nem, nem lesz jó.. nem tetszik.. sérti a szememet, az ízlésemet és önérzetemet is, hogy ennyire bumburnyáknak néznek, hogy ezzel beérem..
Ti leemelnétek a polcról ezt a bort?
Borissza Clarissa
Prestige borok - jó áron?
2011.06.24. 11:29
Ne hezitáljanak, ez egy olyan lehetőség, amit botorság lenne kihagyni! Én tutti, ott leszek! ;)
A BOR TEMPLOMA
2011.06.11. 11:28
Egyéjszakás kaland!
2011.02.01. 19:51
Húúúúúú! -már hallom is, ahogy felszisszennek egyesek a cím hallatán.. vagy inkább a kettesekre jellemző a merev elutasítás? :) Hogy:
-Nem, én olyat soha! Soha, soha nem teszek!
Pedig biz'a, tagadjuk vagy sem, elítéljük vagy tesszük -nyíltan vagy titokban, ki-ki vérmérseklete szerint- a dolog léte tagadhatatlan és megkérdőjelezhetetlen.
Nem is akarnék erkölcsi vitát generálni, hiszen ez nem az a fórum, bár vitathatatlan, ez a blog is az élvezetről szól.. pont, mint ahogy egy egyéjszakás kaland..
..és én most pont egy ilyen kalandra csábítanálak benneteket! Illetve nem is én, de az ötlet és annak a kivitelezése annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem, senkit nem hagyhatok ki belőle.. titeket sem!
Nézzétek!
https://www.youtube.com/watch?v=65wxQew06XM&feature=player_embedded
Ugye, hogy így már csábító a kaland?
Ha többet akarsz tudni arról, hogy mit kell tenned azért, hogy ez a remek este egy szuper helyen a tiéd legyen, akkor kattints a Gerlóczy Café facebook oldalára:
Ha nem vagy a facebook-on, akkor se keseredj el! Nem maradsz ki semmi jóból, csak akkor, ha nem mész oda.. hogy hova is?
Mi már voltunk ott.. igazi kávéházi hangulat.. tökéletes reggelizni, ebédelni.. kávézni, csevegni.. hódolni szemmel-orral-ízlelőbimbókkal a kulináriának.. amolyan "le petit Paris".. ha becsukom a szemem, szinte hallom is Edit Piaf hangját, ahogy Üdvözli Önt, Milady and Milord.. ;)
https://www.youtube.com/watch?v=fpWEZznkuyY
Bevallom.. ezt a kalandot ki nem hagynám semmiért.. jössz te is? ;)
Sz.H. és B.C.
Az ihatóbb Magyarországért!
2011.02.01. 12:18
Már a cím is jó, ugye? ;)
Nos, ez nem saját szerzemény, már létező csoport, akiknek a szándékával mi magunk is egyetértünk.
Olyannyira, hogy a jövőben fel-feltűnünk a szerzők között.. lesz, amit itt is, ott is olvashatsz, de lesznek olyan jegyzetek, amiket csak ott találsz meg.. érdemes be-benézni, hiszen remek túrák szerveződnek ott folyamatosan, remek hangulatban, remek csapattal.. hasonszőrűek, borszerető,-tisztelő emberek, mint Te magad!
Ha nem tudsz velünk tartani, se keseredj el, hiszen -mint ahogy azt eddig is megszokhattad- a túrákról beszámolunk..
Szóval ne habozz! Kattints.. aztán, ha tetszik, amit a borról olvasol, pattints.. a dugót az üvegből, a bort a pohárba és élvezd! Velünk vagy nélkülünk, de egy ihatóbb Magyarországért!
http://www.magyarborkulturaert.hu/?page_id=88
VINCE 2011
2011.01.20. 23:09
Bizonyára mindenki hallott már erről a grandiózus eseményről, aki borokkal foglalkozik, akár szakmailag, akár érdeklődőként.
Idén is lesz, immáron másodszor megörvendeztetve úgy a szakmabelieket, mint a lelkes laikusokat.
A részletes program, kiállítók, helyszín, stb. az alábbi linkre kattintva megtekinthető:
A szervezők azonban megleptek bennünket egy -a tavalyihoz képest- új ötlettel! Ha olcsóbban akarod megszerezni a tudást, a tapasztalatot, idén erre is van lehetőséged!
Január 24-én.. részletek a képen..
Ott találkozunk! Ugye? ;)
Borissza Clarissa
Csak ínyenceknek!
2011.01.12. 12:57
CHATEAU WANDA BORVACSORA